Harmadik fejezet

Harmadik fejezet

A tenyerembe temettem az arcom. Hol tört meg? Melyik volt az a pont az életünkben, amelyik ennyire befolyásolt mindent?
Jeremy és én évfolyamtársak voltunk középiskolában. Én nagyon sokat tanultam, ő meg nagyon keveset nagyon sok mindenről.
Az utolsó előtti évben volt egy szörnyű időszakom. Az otthoni dolgok miatt, azért, mert meg kellett mutatnom azt, hogy viszem valamire. Nem hullott az ölembe minden pusztán a pénz miatt. Sok mindentől lehet pánikbeteg az ember - például a környezete miatt.
Egyik este a házunk előtti utcában, hazafelé menet kaptam rohamot. Szörnyen félni kezdtem, akkor fordult elő velem másodszor, és egyáltalán nem tudtam kezelni.
Leültem a járda szélére és ki tudja, meddig voltam ott, amíg megérkezett Jeremy. Nem hallottam közeledni, csak hogy valaki leült mellém. Megijedtem tőle, és egyikünk sem tudta, mit is kéne csinálni.
Egy ideig csak ültünk ott, és néha egymásra néztünk. Addig a percig soha nem beszéltünk egymással az iskolában.
Egyszer csak rám nézett a világ legszebb szemeivel, és azt kérdezte:
- Miért ülsz itt ilyenkor?
Nem segített vele, nem lettem jobban még nagyon-nagyon sokáig. Egyébként sem egy olyan mondat volt, amit azért rak össze valaki, mert be akar vágódni. Csak úgy megkérdezte. Imádtam érte.
Odaadta a pulóverét és hazakísért. Nem kérdezett semmit én viszont tudtam hogy otthon megkapom a magamét.
-  Különben Jeremy vagyok.
- Arabella - mondtam halkan.
- Azt hittem csak öregasszonyokat hívnak így - közölte.
Muszáj volt elmosolyodnom. Rám nézett és ő is elmosolyodott. Amikor a házunk elé értünk, nem úgy nézett ki mint aki meglepődött.
- Tudod... Eddie Rayson hetek óta arról beszél, hogy apád az elnök első tanácsadója - szólalt meg végül.
- Ügyvéd.
- És ilyen házra futja belőle? - kérdezősködött.
- Több generációs ügyvédek. De... figyelj, mennem kell. Köszi mindent - szörnyen zavarban voltam és nem bántam volna ha mehetek is azonnal. Már a kapu felé tartottam, amikor elkapta a karomat.
- Holnap találkozunk - mondta mosolyogva, és megpuszilta az arcom.

Kerek negyven percig álltam a kapu előtt, amikor is hazaért Ree és megtudakolta, mégis mit keresek itt, miért nem megyek be, de legfőképpen miért állok itt egy két számmal nagyobb, szürke, NewYork feliratú pulcsiban.
Nem mondtam neki semmit, se a rohamról, Jeremyről pedig végképp nem.
Ree a nővérem volt - mégsem bíztam benne nagyon sokáig.

Jeremy napokig nem keresett. Néhányszor összefutottunk az iskolában, de csak köszöntünk, aztán továbbálltunk.