Második fejezet

A zárban kulcs zörög, Jeremy hazajött. Felsóhajtok, de nem rakom el az albumot.

- Szia – kilépek a szobaajtón, és a nyakába ugrom. Egy pillanatra összeér ugyan a szánk, de nem nevezném csóknak, inkább csak megosztja velem a fájdalmát.
Azt akarom, hogy a gyerekünk rá hasonlítson. Azt akarom, hogy ilyen barna szeme legyen, és ha fény éri, aranynak látsszon. Azt akarom, hogy ilyen barna haja legyen, hogy az illata mindig a tengerre emlékeztetessen.
Szeretem Jeremyt, amióta találkoztunk.
- Mondd, hogy hiányoztam – kérlelem halkan.
- Hiányoztál – ez már igazi csók. Miután elszakad tőlem, pillantása az albumra esik. – Miért csinálod ezt?
Szánakozik rajtam. Azt hiszi, hiányzik a családom. Azt hiszi, visszamegyek.
- Csak Ree kérte, hogy küldjek neki néhány képet.
Nem hiszi el. Nem is csodálom. Nem vagyok színész.
- Tudom, hogy ez így nem jó. Tudom, hogy meg kell oldanunk ezt. De ha te nem mész dolgozni, sehogyan sem marad pénzünk… - folytatja halkan.

Ezt a lakást apa vette nekünk nászajándékként. Mindig is egyértelműen anya felé húzott, ha kettönkről volt szó, de nélküle az utcára kerültünk volna.

- Arra gondoltam, hogy… szóval ma beszéltem Mickkel. Azt mondta, vele is előfordult már ez, hogy nem jöttek ki a pénzől. És hát… - elfordítja a tekintetét. Annyira tudom, mi következik. – Szóval ő elvett egy keveset a kasszából, de…
- Nem lophatsz! – kiabálok. Kirántom magam a karjai közül, és lehuppanok a kanapéra az album mellé. Jeremy leveszi a dzsekijét, és mellém telepszik. – Tudom. Nem is, csak…
- Börtönbe akarsz kerülni? – szörnyen érzékeny vagyok, nem tudok tenni ellene, sírni kezdek. – Nem, nem dehogy. Egyszerűen csak jól kell csinálnunk. Én nem bírom nézni ezt, Ara. Tudom, hogy te sem. Nem akarok ilyen nyomorultan élni. Nem akarom azt, hogy néha még enni se tudj, hogy ki kelljen számolnunk mindent. Nem így akartalak elvenni. Ez nem jó. Nem jó a nyomor, ahelyett, hogy akár gazdagok is lehetnénk, ha ki tudnánk fizetni a hiteleket. Szeretlek, Ara.
Mindenféle hitelt felvettünk, diákhitelt, stb. Persze, hogy nem jó, és persze, hogy én is szeretem. Mindezek ellenére magamban tartom ezeket.

- Hogy érted azt, hogy csinálnunk?
- Persze. Egyedül nem tudok kirabolni egy bankot. – Nem neveti el magát. Ez nem vicc.
Ez a valóság, de a legrosszabb fajtából.